A csillagok sem tudnak megjósolni mindent

Vannak olyan időszakok az életemben, amikor nagyobb teret engedek az életemben az asztrológiának. Ilyenkor vagy megerősítésre van szükségem, vagy pedig szívesen átadnám az irányítást valamilyen nagyobb erőnek az irányítást. Pedig a saját életemet csak én irányíthatom. A dolgok kimenetele és változása attól függ, hogy hogyan reagálok egyes helyzetekre.

Amikor a vállalkozásom nem növekedett olyan ütemben, ahogy azt szerettem volna, akkor át kellett gondolnom a stratégiámat és megvizsgálni, hogy mit kéne másként csinálni. Itt hiába fordultam a csillagokhoz, ebben sajnos nem tudtak utat mutatni és magamtól kellett rájönnöm a hibára.

A cégem megalakulásával egyszerre egy honlapot is elkezdtem üzemeltetni, viszont nem volt olyan minőségű, mint amilyet szerettem volna. Ennek azonban nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Amikor rátaláltam az interneten a keresobenelso hu oldalára akkor kezdtem el gondolkozni azon, hogy lehet eddig rosszul gondoltam.

A Keresőben Első ügyfélszerző weboldalak létrehozásával foglalkozik, illetve el tudják érni, hogy a keresőben az első helyen jelenjen meg a honlapod. Alaposan elolvastam mindent, amit az oldalukon megosztanak a leendő ügyfeleikkel. Több véleményt is lehet találni az oldalon és referencia munkákat is. Ezekhez még egy rövidebb leírás is tartozik, hogy mi volt a cél és ezt hogyan valósították meg.

Nagyon sok pozitív ügyfélvélemény van az oldalon és a referencia honlapok is meggyőzőek voltak. Ekkor fogalmazódott meg bennem ,hogy lehet nekem kéne egy új weboldal. Ezzel talán elérhetem azt a növekedést, amire vágyok.

Megnéztem azt is, hogy hogyan zajlana a közös munka. Szeretek mindenre előre felkészülni amire csak lehet. Így a weboldalon található információk mindegyikét végig futottam. Megtudtam, a weboldal készítés minden lépésénél kikérik a véleményemet és az alapján is haladnak. Első körben pár olyan fontos kérdést tesznek fel, aminek köszönhetően a “tökéletes” weboldalt tudják létrehozni. Hiszen itt első sorban a mellett, hogy nekem tetsszen az oldal az a legfontosabb, hogy a célközönségemet megszólítsa és elérje, hogy engem/ a szolgáltatásomat/ termékemet válasszák.

Nekem az eredményesség a fontos, így teljes mértékben rájuk hagyatkoztam. Ha lett volna olyan, amivel nem értek egyet vagy nagyon nem tetszik, akkor természetesen jeleztem volna, de szerencsére erre nem került sor. Minden gördülékenyen és egyszerűen ment.

Bízok benne, hogy az új honlappal el id fogom tudni érni azt, amire szükségem van.

Ha minőségi weboldalra vágysz, esetleg a keresőben szeretnél az első helyre kerülni, akkor látogass el a keresobenelso hu oldalára és tájékozódj a lehetőségedről.